Mit mondanak a képek, és mit mondhatunk a képek helyett? Hány képünk van saját magunkról és saját kultúránkról? Bán Zsófia új elbeszéléskönyvében számtalan módon teszi fel és válaszolja meg ezeket a kérdéseket.

A tizenöt elbeszélésből álló kötet már címében is mutatja a Bán Zsófia-történetek egyik visszatérő motívumát. Az írónő elbeszéléseiben az ember legintellektuálisabb személyiségjegyei közvetlenül találkoznak a mélyben lakozó érzéki-zsigeri teremtménnyel. 
A két véglet közötti kapcsolattartás feladatát az az elbeszélői nyelv és pozíció vállalja, amely (ön)ironikusan hol a tudat absztrakt szerkezetét helyezi előtérbe, hol pedig a testek, a nyelven-inneni diskurzusok cserebomlásait írja le. A történetek mögött fokozatosan kirajzolódik egy huszadik századi közép-európai család gyakran traumákkal terhes sorsa, az anya és a lány perspektívájából, az apák hiányával. Így lesznek a kötet írásai folyamatos, termékeny párbeszédek, s így lesz az olvasó maga is közvetítő, tolmács és útitárs egy személyben.

Bán Zsófia 1957-ben született Rio de Janeiróban, ahonnan a hatvanas évek végén költöztek haza. 1976 és 1981 között végezte el egyetemi tanulmányait angol, francia és portugál nyelv és irodalom szakon az ELTE-n. 1981 és 1985 között a MAFILM stúdiójában rendezőasszisztensként dolgozott, majd 1985-től tanított az ELTE Bölcsészkarán, előbb az angol, majd 1992-től az amerikanisztika tanszéken. 

Akár az ókori Kínában, akár a keresztes háborúk idején vagy éppen saját korunk groteszk díszletei között játszódnak Darvasi László történetei, van, ami mindegyik világban közös: a halottak bármikor föltámadhatnak. Néha csak az emlékek kísértenek, de a sírok szünet nélkül vándorolnak korokon és földrészeken át.

A novelláskötet főszereplője titkon Jézus, aki valójában meg sem jelenik a könyvben, de feltűnik Júdás, Jézus névtelen sírásója és Malkus, a tudatlan katona, akinek levágják a fülét a Getsemáne-kertben. Saját életében Jézus-manöken mindenki: a reménytelen vágyakozások, a testi szerelmek, az elkerülhetetlen árulások világában nincs, akit ne hagyna el valaki, és aki ne várna valami bizonytalan megváltásra.
Darvasi László új kötetében visszatér ahhoz a műfajhoz, amelyiknek az egyik legeredetibb és legkövetkezetesebb képviselője a magyar irodalomban: a Darvasi-novella nem rövid történet, hanem teljes világ, a hiányzó dolgok gazdag tárháza. Nem véletlen, hogy a kalandos elbeszélésekben megjelenő művészek – legyenek ókori festők vagy költők az újkor hajnalán – mindig azzal szembesülnek: az alkotásoknak igenis van hatalmuk, még ha ez a hatalom kiszámíthatatlan is. Ez az irányíthatatlan gazdagságú fantázia mozgatja a rejtélyes történeteket.

Darvasi László író 1962-ben született Törökszentmiklóson. 1986-ban szerzett diplomát a Szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán. 1990 és 1998 között a Pompeji folyóirat szerkesztője, jelenleg a Délmagyarország és az Élet és Irodalom munkatársa. 

A bemutatók időpontja: 2012. június 6. (szerda) 17. óra.

Helyszín: Rózsavölgyi Szalon (1052, Bp., Szervita tér 5.) 

A két szerzővel Szegő János és Turi Tímea, a Magvető Kiadó szerkesztői beszélgetnek.